Blog

Bevezetés az élményfestésbe

A készségtantárgyak mindig is megosztóak voltak. Akinek megy, annak sikerélményt, akinek "nincs" hozzá érzéke, kudarc élményt jelent. Az iskolában szerzett tapasztalatok pedig egy életre meghatározóak tudnak lenni. Ezért sokan felnőtt korukban már csak szabadkozva fognak ceruzát ACTIVITY közben… Legfeljebb akkor ragadnak ecsetet, ha gyermekük megkéri arra őket. Tánc, ének? Legkorábban a második pohár után…

A Sávai nővérek, Anikó és Rita, úgy gondolták sokkal többet képes adni a művészet, az alkotás folyamata az emberi léleknek annál, hogy egykori kellemetlen emlékek miatt elszalasszák azokat az emberek. Ezért úgy döntöttek, élményfestenek!

Miért jó a festészet? 

A festészet a legősibb művészeti ágak egyike. Kezdetben a segítségével tudták csak ábrázolni a világot és eseményeit. A valóság vizuális dokumentálása ma viszont már nem kihívás. Az első fényképek megszületése után a festészet elvesztette ezt a funkcióját. Mégis a mai napig egy élő, aktív, csodálnivaló művészeti ág, melynek valamely irányzatában, akár művészként, akár külső szemlélőként, mindenki megtalálhatja önmagát.

Élmény lesz!

“Nem kell szuper tehetségnek születni ahhoz, hogy az alkotásba elmerülve létrehozzunk újat, szépet, egyedit, és eközben kizárjuk a külvilágot, a mindennapi problémákat. “

Sávai Anikó és Rita

 Bármelyik művészeti ágban is próbáljuk ki magunkat, az egy élmény lesz! Az, hogy ez pozitív vagy negatív, az sokban múlik rajtunk, de a környezetünkön is. Jusson ez mindig eszünkbe, mielőtt teljesen lemondunk bizonyos dolgokról néhány korábbi, kellemetlen tapasztalat miatt. Az élményfestés pont erre mutat egyedülálló példát: kis módosítás a rendszerben, és az eredmény magáért beszél! Egy hozzáértő instruktor bárkit KÉPessé tesz festeni!

Festeni mindenki tud!

Az viszont vitathatatlan, hogy vannak ügyesebbek, és olyanok is, akiknek több gyakorlás szükséges hasonló eredmény eléréséhez. Vannak, akik képesek maguk alkotni; másoknak “fogni” kell a kezét, de a csodás létrehozás lehetősége mindenkiben benne van. Most talán hihetetlennek tűnik, hogy Te is képes lehetsz “igazi” festményt létrehozni, ezért nézzük, hogyan működik az élményfestés!

Egyedül nem megy! De együtt nagy élmény(festés) lesz!

A FessNeki! élményfestő foglalkozások lényege megmutatni, hogyan tudod kifesteni magadból a legjobbat. Nem egy előrajzolt vásznat kapsz, amit csak ki kell színezned; és az ecsetet sem fogják meg helyetted, azt viszont lépésről lépésre megmutatják, hogyan is FessNeki!

Ez KÉPtelenség!!!

Gondolod? Azért fess egy próbát!

 A FessNeki változatos élményfestő programokat kínál előképzettségtől függetlenül egyéneknek, párban alkotóknak, gyerekekkel érkezőknek, épülő kis közösségeknek. Lehetőséged lesz egyszer absztraktnak, máskor konkrétnak lenni!

 Előbbi esetén többféle technika közül is szabadon választhasz: folyatásos, sokoldalú, sokfoltos, márvány. Konkrét kép megfestésekor érdemes az általunk ajánlott eszközökkel, és tempóban dolgozni. Eszköztárunkat folyamatosan bővítjük, és szívesen fogadunk minden új ötletet, hogy még eredetibb élményt szerezhessünk!

A FessNeki biztosítja a mintaképet, az eszközöket és gondoskodik a tapasztalt és képzett instruktorról.

Az első ecsetvonások az élményfestéshez

  1. A FessNeki élményfestéshez vezető első lépésként gondold végig, hogy egyénileg, párban vagy csoportosan szeretnél alkotni!

  2. Ezután indulj el a FessNeki virtuális galériájában, és válaszd ki, hogy adott kategóriának mely képével szeretnéd kezdeni élményfestőként! 

  3. Látogasd meg a FessNeki színes eseménynaptárát, és amint megpillantod a kiválasztott műalkotást, kattints!

  4. A foglalkozásra semmilyen eszközt nem kell hoznod. Lehetőség szerint olyan öltözetet válassz a festéshez, amit nem sajnálsz, hogy aktív részese lesz a műalkotásodnak!

  5. Készítsd fel Magad: igazi festői élményben lesz részed!

Festő leszek?

Bárki aki ecsetet ragad és azt rendeltetésszerűen használja, festő ember. Festőművésszé nem egy FessNeki élményfestés után válik valaki, de hogy mit indít el benned, azt csak az első alkalom után tudhatod meg.

 Az élményfestés célja:

  • közelebb vinni a festőművészetet a laikusabb közönséghez

  • megnyitni egy utat az önfejlesztésre

  • rámutatni arra, hogy több van bennünk, mint amiről eddig tudtunk

  • és hogy nincs lehetetlen, csak nem megfelelő módszer és eszköztár.

A FessNeki élményfestés közel 3 órája alatt értéket alkotunk. Legyen akár konkrét kép megfestése a cél, vagy egy absztrakt festmény megalkotása, a festő egyéniségének mindenképp nyoma lesz a vásznon.

Mikor eshetek neki festeni?

Amint kiválasztottad a festés módját (egyedül, párban, csapatban), az alkotás irányát (absztrakt vagy konkrét), illetve utóbbi esetén a megfestendő műalkotást, és a hozzá tartozó időpontot a FessNeki eseménynaptárában.

Milyen KERETben alkothatok?

Előfordul, hogy nem vagy nehézkesen oldható meg a festőtermünkbe való eljutás. A technika szerencsére ezt az akadályt is segített áthidalni. Jelentkezz online élményfestéseinkre! A szükséges eszközöket házhoz küldjük!

 Az alkotás közösség-összekoválocsó erején alapszik minden csapatépítő program. Ha van egy kis csoport, akit csapattá szeretnénk gyúrni, a FessNeki élményfestés nagyszerű alkalmat biztosít erre, akár cégek dolgozói, egyetemi tanulóközösségek, akár távolkerült rokonok egymásra találására.

Ugyanakkor hagyományos közösségi eseményeket is színesebbé festhetünk az élményfestéssel. Születésnapi vagy baráti összejövetel, Valentin-napi vagy évfordulós közös alkotás, hétvégi családi program, a FessNeki minden eseményre KÉPes!


A festéshez egy kis idő kell, ecset, festék és vászon. Az élményfestéshez a lelked és nyitottságod is. Tehetség? Amennyi az élményfestéshez szükséges, annyi mindenkiben, benned is megvan! Itt az idő:FessNeki! Essneki festeni!


 




 

 


Hasonló bejegyzések