Blog

Páros programok

Egy párkapcsolatban szinte minden nap Valentin-nap; legalábbis az első hónapokban. Később picit alábbhagy a kezdeti heves lángolás, de a tűz továbbra is égni fog a két ember között. Azért hogy egy párkapcsolat évtizedeken keresztül lángolhasson, táplálni és őrizni kell a tüzét. Páros programokkal, közös élményekkel mélyíthető el igazán egy kapcsolat, ez sohasem szabad, hogy az egyén feladásáról, hanem sokkal inkább az egyénnek a másikban való feloldódásáról, újjászületéséről kellene szólnia. Ahogy azt Kodaline is énekli: “'Cause you brought out the best of me // A part of me I'd never seen” (“Mert a legjobbat hoztad ki belőlem // Azt a részemet, melyet nem is ismertem még”)

Nézzük, hogy milyen páros programokkal mélyíthetitek el igazán a kapcsolatotokat! 

Páros programválasztó

Sokan sokfélék vagyunk, ezért konkrétumok helyett előbb vegyünk sorra néhány szempontot, mely mentén ki tudjuk választani a megfelelő páros programokat.

  1. Közös érdeklődés

Egy pár tagjainak nem kell minden ponton egyezniük; sokszor épp az ellentétek miatt egészíti ki egymást két ember. Ugyanakkor szinte biztos, hogy akad azért közös érdeklődési kör is, az ilyen irányú páros programokon mindkét fél biztosan jól érezheti magát, főleg a kapcsolat elején érdemes ilyeneket szervezni. Ez akár lehet egy mindkettőtök által kedvelt színházi darab megtekintése, vagy a kedvenc festőtök képének megfestése egy élményfestésen.

  1. Egyoldalú érdeklődés

Amikor nagy a szerelem, bármire képesek vagyunk, hogy párunknak örömet szerezzünk, akár a férfi, akár a női oldalt képviseljük. Születésnap és névnapok alkalmával szeretünk olyan páros programokat szervezni, mely elsősorban a szeretett ünnepelt számára okoznak örömöt. Ilyenkor csak az a “kérés” a szervezőtől, hogy ő maga is vegye ki a legtöbbet a programból, és érezze jól magát a páros programon. Igaz, amint valaki láthatja a szeretett személyt örülni, az az ajándékozónak a legnagyobb boldogság.

  1. Kétismeretlenes páros program

És vannak azok a páros programok, melyek mindkét fél számára a meglepetés erejével bírnak. A közös felfedezés élménye, az ismeretlen együttes megtapasztalása egy olyan dolog, ami a leginkább egymáshoz tud kötni két embert.

  1. A teremtés ereje

A közös első tapasztalás mellett valaminek az együttes megteremtése az, ami egy erős kapocsként össze tud kötni két embert. Legyen szó egy közösen elkészített vacsoráról, egy közös nagytakarításról, vagy egy közösen megfestett képről egy élményfestésen.

Páros programok: jöjjenek a konkrét tippek!

Csak Te, Ő és a természet

Egy igazi kapcsolatban a kémiai vonzalmon kívül lelkitársra is lel az ember. Ennek kialakulása pedig gesztusok, beszélgetések, a másik meghallgatása, az egymásért tett cselekvések sorozatának eredménye lesz.

Egy közös, a természetben tett kirándulás is egy olyan páros program, ahol igazán egymásra tudnak figyelni a szerelmesek. Ilyenkor valóban csak Te és Ő vagytok a természet harmóniájában; a zavaró tényezők, figyelmet elvonó elemek száma minimális. Ugyanakkor a friss levegő, a természet harmóniája segít az esetleges kisebb feszültségeket, akár szavak nélkül is teljesen feloldani.

A közös alkotás ereje

Az egyik legerősebb kötelék két ember között valaminek az együttes megalkotása. Ez több minden lehet, akár egy közös pénzből összedobott autó, de akár egy szép festmény megfestése közösen egy élményfestés alkalmával.

Ez utóbbihoz nem szükséges, hogy a pár valamelyik tagja is bármilyen festészeti előképzettséggel rendelkezzen. Az élményfestés lehet egy olyan program, amely mindkét fél számára az újdonság erejével bír, ami még inkább emeli annak jelentőségét. Egy páros élményfestés alkalmával előzetesen megválaszthatja a pár, hogy melyik képet szeretné közösen megfesteni; majd jelentkezniük kell az eseményre.

A szervezők biztosítják a szükséges eszközöket, valamint gondoskodnak mentorról is, aki instruálja a festés menetét, így biztosítva a sikerélményt. Az általában három órás páros programon egymás segítésével kerülhetnek még közelebb egymáshoz a pár tagjai. Az eredmény pedig a jó hangulat mellett, egy csodálatos festmény lesz! Igen, az élményfestések mentorai olyan varázserővel rendelkező művészek, akik hihetetlen precizitással képesek irányítani szavaikkal a résztvevők ecseteit. 

A legszebb páros program: esküvői tánc

Egy kapcsolat életében az egyik meghatározó mérföldkő az esküvő. Amikor már megtörtént az eljegyzés, és kezdetét vette a nagy nap előkészítése, melynek minden lépése igazi páros program, közeledve a kitűzött naphoz, felmerül az esküvői tánc gondolata is. 

Egy közös vállalkozás, ami szintén az egymáshoz csiszolódásról, közösen megszerzett új élményekről és a közös tánc megalkotásáról szól. Amíg a koreográfia betanulása zajlik, sok bosszúságot tud okozni: plusz idő, türelem, kisebb összeszólalkozások, viszont tudjuk, hogy a házasság sem ígér mindig földi paradicsomot! Viszont a kezdeti nehézségek, a lépések elsajátítása után, mikor már “csak” egymásra és a zenére kell figyelni, a pár mindkét tagjában megfogalmazódik: érdemes volt belevágni!

Egy kapcsolat nem olyan, mint egy szép dísztárgy a szobában, amire azt mondjuk: “Szép is, el is fér, és enni sem kér!”

A párkapcsolat szép; valahogy mindig belefér az életbe; de enni kér! A különböző páros programok, mint a kirándulás, élményfestés, tánctanulás, mind-mind a kapcsolat elmélyítéséről, annak alaposabb megéléséről, az egymás közötti kapcsolódások sűrítéséről és erősítéséről szólnak.

Legyen minden nap Valentin-nap egy párkapcsolatban még évtizedek múltán is!









Hasonló bejegyzések

Legjobb workshopok
szerző: FessNeki